Korszerűség a vízvezeték szerelésben

Kép egy víz-gáz-fűtés szereléssel foglalkozó budapesti honlapról

Évekkel ezelőtt Dancs Gyula vízvezeték szerelő mester hetykén kiállt és elkiáltotta magát:

“Véget vetek a kalapács és az ásó egyeduralmának!”

A tipikusan korszerűségre törekvő mesterember persze nem valamiféle pulpitusra állt ki a szövegével, hanem – ez is a korszerűség jele – a honlapján tudatta ilyen hetykén, más világ jön a szakmájában és kerül, amibe kerül, ő is elkötelezi magát a fejlődés mellett.
És bizony tényleg nem kevésbe került – anyagiakban, a tudás megszerzésének idejében-költségében számolva.
De napjainkra már ott áll a mester, hogy

“Korszerűség a vízvezeték szerelésben” Tovább olvasása

Ülőgarnitúra – a család kedvenc bútordarabjai

Frissítve egy kis kárpitozással

Ülőgarnitúra - kényelem.
Ülőgarnitúra – kényelem

Mindenkinek megvan a maga kedvenc tárgya, nem csak az ülő-, fekvőalkalmatosságok tekintetében. A legtöbb családban a ház úrnője például a kedvenc csészéjéből issza a reggeli kávét, teát. Lehet favorit egy-egy ruhadarab, ékszer, parfüm, és van, aki foggal-körömmel ragaszkodik a kenyérvágó késéhez.
Az is biztos, hogy az étkezőasztal mellett (is) mindenkinek megvan a maga helye. Nincs ez másként a pihenő alkalmatosságok tekintetében sem: ki-ki a megszokott, kedvenc fotelébe, kanapéjára, ülőgarnitúrájára telepedik le.

“Ülőgarnitúra – a család kedvenc bútordarabjai” Tovább olvasása

Fizikai munkások Vietnámból

Munkások Vietnámból
Munkások Vietnámból

A fizikai munkaerő toborzása, kiválasztása

A vietnámi munkaerőről mindenhonnan olyan jelzőket kapunk, mint szorgalmas, megbízható, elkötelezett, tanulékony, hűséges.
Persze emögött nem csak egy nemzeti karakter rajzolódik ki, hanem a gondos kiválasztás is a professzionális toborzást követően.
Interjúk nyomán rajzolódik ki a magyarországi munkára jelentkezők profilja, elhivatottsága, reményei, amelyek majd a motivációt adják a távoli országban végzendő munkához, az adott környezethez való igazodáshoz sőt általában a tartós vagy végleges letelepedéshez.

“Fizikai munkások Vietnámból” Tovább olvasása

A blogbejegyzés a hatékonyság tükrében

blog-világ

Blogvilág

Számos blogger ír világszerte, így Magyarországon is. Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen a blog nagyon fontos emberi szükségleteket, igényeket elégít ki.
A klasszikus tudományos megközelítésben (Calvert nyomán):

  • ön-tisztázás
  • társadalmi érvényesülés
  • kapcsolatépítés
  • társadalom feletti kontroll

A blog önálló műfaj, sajátos műfaji sajátosságokkal. Hatásáról meggyőződhetünk, amikor hírét vesszük, hol, miért citálták bíróság elé blogírót, miért zártak börtönbe bloggert, miért ítélték korbácsütésre vagy mindez a pozitív oldalról szemlélve: miként olvasták százezrek a gasztroblogger ízes sorait.
A blog fajták szerint is felosztható, számtalan ágra bontható a naplótól a polblogon, a fotóblogon, a sokféle tematikus blogon át a komplex blogig.

“A blogbejegyzés a hatékonyság tükrében” Tovább olvasása

Asszonyok bora

Gáspár Pincészet

A turbéki szőlőhegyen

Ha létezik egyáltalán nőies táj, akkor azt a Drávától északra, Pécstől és Villánytól nyugatra, Szigetvártól nem messze fogjuk megtalálni.
Igen, a Turbék mellett lágyan ívelő dombokról van szó, a finom hajlatokról, a termálvizektől melengetett növényzetéről, a selymes fűről, az édes fürtű szőlőskertekről, amelyek mély pincéiben a titkokat sejtető asszonyok bora készül, a selymes rosé.

“Asszonyok bora” Tovább olvasása

Amit a háziasszonynak tudnia érdemes a mosogatógépről

Mosogatógép "betárazva".
Mosogatógép “betárazva”

Valószínűleg nem csak én tapasztalom, hogy ha mosogatógépről van szó bármilyen kiadványban, akkor a gép mellett sohasem férfit mutatnak tüsténtkedés közben, hanem inkább köténybe és széles mosolyokba burkoltan egy boldog háziasszonyt!
Ebből a képből az olvasható ki, hogy a mosogatógépek kezelője és ura is egyben szerte a világon a nő. Világi Tamás, egy budapesti, a duguláselhárítás terén jeleskedő cég vezetője jót mosolyog a felvetésemen, amikor arra kérem, tapasztalatai alapján adjon néhány fontos tanácsot hölgyeknek.
– Én azért azzal adom át a mosogatógépekkel kapcsolatos tanácsaimat, hogy urak is felhasználhatják! Sőt! – kezdi Világi úr a felvilágosításomat.

“Amit a háziasszonynak tudnia érdemes a mosogatógépről” Tovább olvasása

Balla D. céduljairól

Balla D. cédulái

Balla D. Károly író, irodalomszervező, továbbá BDK néven bloggerfejedelem szellemes és olykor provokatív, de mindenképpen velejéig őszinte cédul-írásai is figyelemre méltóak.
Ma a facebook fiókjában látom, többen is “felültek” új, provokatív céduljának, amely ennyi:
Bartók zenéjét befogadni csak addig nehéz, ameddig szól.
Aki oda keres, láthatja, milyen lavinát indított el, miközben értékes gondolatok kerülnek felszínre, ahogyan az egy gerillamarketinget magas fokon művelő író-bloggertől el is várható.

“Balla D. céduljairól” Tovább olvasása

Igazi molett nők, igazi ruhákban

Az üzletvezető: Ágnes
Az üzletvezető: Ágnes

Üzleti hitvallás: a molett nők magas fokú kiszolgálása

A pécsi Lady Molettiben nagyon egyszerűen tetten érhető az áruház hitvallása: mindent megtesznek azért, hogy a teltkarcsú, duci, molett vagy bárhogyan is nevezett, az átlagosnál teltebb hölgyek divatosan öltözhessenek.
Az üzlet tulajdonos-üzletvezetője maga is ebbe a csoportba tartozik.
Méghozzá azon rétegbe, amely kedvességével, humorával és a téma iránti lelkesedésével is átlagon felül teljesít.
De most nem az üzletvezető asszony szorgalmáról, szakértelméről beszélnék.

“Igazi molett nők, igazi ruhákban” Tovább olvasása

Rezsicsökkentés minimális befektetéssel

Energia megtakarítás - jó tanácsok
Energia megtakarítás – jó tanácsok

Józsa Péter energetikai tanúsítóval érdemes szoros kapcsolatot tartani, hiszen számtalan jó tanáccsal segíti az embert a kemény forintok megtakarításában. Legfrisebb tanácsait az alábbiakban adhatom közre. Ezek a megoldások minimális ráfordítás vagy figyelem mellett hoznak számunkra érzékelhető megtakarítást.

  • Érdemes a digitális programozható termosztátot alacsonyabb hőfokra állítani éjszaka (kb. 20-21°C) és amikor nem tartózkodik otthon (kb. 19-20°C). Az épület felfűtéséhez nagyjából 30-50 perc szükséges, mely padlófűtés esetén 60-80 perc is lehet. Ezek a termosztátok akár napi 6-8 programot is képesek követni naponta (el tudja különíteni a hétköznapokat, hétvégéket), így az egyéni életciklushoz alakítható. A rendszer tehetetlensége végett 3-4 óránál rövidebb ciklusokat nem érdemes beállítani.

    Utazási funkció is programozható a legtöbb típus esetén, melynek megadott lejárta után visszaáll a termosztát az eredeti beállításokhoz. Javasolt 12°C hőmérsékletet tartani, figyelembe véve az érzékenyebb növényeket, állatokat. A normál módra való visszatérés előtt célszerű a felfűtésre szánt megnövekedett idővel kalkulálni (kb 12 óra).

  • Szintenkénti-lakásrészenkénti fűtés:

    Amennyiben lehetősége van külön kezelni épület részeket (elkülönített fűtési körök), szabályozza mindegyiket külön termosztáttal.
    Ma már nem szükséges a vezetékek miatt falat vésni, léteznek rádióhullám vezérlésű típusok. A termosztátokat a falra, a vevő egységeket a kazán mellé helyezzük, illetve a fűtési körök mindegyikét mágnesszeleppel ellátva érhetjük el, hogy külön kapcsoljanak a rendszerek.
    Ennek a megoldásnak a beruházási költsége nagyjából 100.000Ft-ra tehető.
    Kialakításának előnye, hogy egy, vagy több épületrész időszakos fűtése esetén a hagyományos kézi vezérlés helyett automatizált költséghatékony rendszert kapunk.

  • Használati melegvíz hőmérséklet:

    Ha bojler, vagy hőtároló biztosítja a használati melegvizet, próbálja a lehető legalacsonyabb hőfokkal üzemeltetni azt, az alábbi módon:
    a hőfokszabályzót állítsa a felére-negyedére. Abban az esetben, ha aznap túl hideg a víz, vagy kifogy a melegvíz, tekerjen a szabályzón alig egy fokot/beosztást.
    Ezt addig kell naponta ismételni, amíg eléri a kívánt vízhőmérsékletet. Amennyiben 5-10 fokkal kevesebb lesz a hőfok a kiinduló állapothoz képest, havi 1000Ft-ot takarít meg.

  • Világítás:

    A villamos energia fogyasztás csökkentés érdekében csak olyan helyen világítsanak a fényforrások, ahol éppen tartózkodik/szükséges. Ennek kiküszöbölésére alkalmazhatóak a mozgásérzékelővel ellátott lámpák (különösen javasolt lépcsőházba, közlekedőbe, folyosóra, udvarra).
    A hagyományos világítótestek és izzólámpák LED világításra történő átállításával jelentős energiamegtakarítás érhető el (izzólámpa cseréje esetén több, mint 80% megtakarítás), illetve a LED technológia hosszabb élettartamot biztosít, ezáltal lecsökkentve a szükséges cserék volumenét.

  • Kondenzációs kazán vízhőmérséklet:

    A kondenzációs gázkazánok abban az esetben működnek a legjobb hatékonysággal, ha a visszatérő (előremenő) vízhőmérséklet a lehető legalacsonyabb, így javasolt erre törekedni. Persze az alacsony vízhőmérséklet lassabb felfűtést tesz lehetővé.

  • Háztartási gépek használata:

    A mosogatógépet és mosógépet minden esetben teljesen töltse meg, mielőtt elindítja.
    Amennyiben így használja (optimális üzemeltetéssel), heti 1 mosást megtakaríthat vele.
    Egy mélyhűtő havi költsége megközelítőleg 1000Ft/hó. Csak abban az esetben vásároljon ilyet, ha ki is használja. A hűtőszekrényben csak a legszükségesebbeket tárolja.

Józsa Péter számos további tanácsa itt érhető el: