Leszerelték a szocializmus vaslovait

Vasló betonon
Vasló betonon

Még a múlt év végén bejelentette a pécsi önkormányzat, hogy végleg leszámol a szocializmussal, vagyis annak hátrahagyott, veszélyes játékszereivel.
És tényleg így történt, ma bő létszámú biokomos csapat jelent meg a szükséges felszereléssel és a házunk alatt álló szocialista vaslovat, szikrázó örömmel eltávolították.

“Leszerelték a szocializmus vaslovait” Tovább olvasása

Net@dó és korsz@kváltás

Pécsett 2014 október huszonhatodikán és huszonnyolcadikán is tüntetésre került sor az internetadó ellen.
Mindkét megmozdulás párhuzamosan futott a budapesti tüntetésekkel, és a követelések, a jelszavak lényegében megegyeztek a fővárosival (és a más nagyobb magyar városokban elhangzóakkal – nagyvonalúan egyetlen pillanatra magyar városnak tartva most Varsót és Londont is.

Az elmúlt napokban számos elemzés és értékelés látott napvilágot, amely arra igyekezett magyarázatot találni, miként lehetséges, hogy néhány nap alatt hatalmas létszámú országos megmozdulásokat váltott ki az internetadó.

Az utolsó csepp elmélete

Ezek az elemzések “utolsó csepként” láttatják a netadó tervét (a nyugdíjpénztárak “lenyúlásától” kezdve a föld- és trafikmutyikon át a rutinszerű alkotmányozásig, média anomáliákig, ide értve a bloggerek regisztrálásának vágyát is).
Nem mellesleg “friss cseppként” értékelik az elemzők az Egyesült Államok figyelmeztetéseit is, ehhez kapcsolódóan a NAV vezetői körül kialakult korrupciós botrányt.
Némi csodálkozás is gömbölyödik a véleményekben, mely szerint az apolitikus fiatal nemzedék miért is vált hirtelen aktívvá.
Ez utóbbiról talán annyit: az internetadó tervét érdeksérelemként éli meg ez a nemzedék. Tapasztalatai szerint bármit is ígér a kormány, a netadó törvényszerűen jelentkezni fog az árakban – vagyis korlátozni fogják a felhasználókat megszokott, mindennapi tevékenységükben, információ szerzésükben, netes kapcsolataik fenntartásában és munkavégzésükben.
A düh innen ered.
Ennek illusztrálására egy kis videó-hangkép a pécsi tüntetésről, a NAV székház elől:

 

Korszakok jellemzői

Ám az elemzésekből hiányzik egy olyan momentum, amely ütköztetné a hagyományos kor és az hálózatok korának mélyen eltérő jellemzőit, amely a két fél, a törvényalkotók és a tiltakozók csoportjának gondolkozását, érzelmeit és cselekvéseit meghatározza.
Két teljesen eltérő jellemzőkkel bíró fél összecsapását figyelhetjük meg.
Íme, egy táblázatban a jellemzők:

Korok, korszakok tulajdonságainak összehasonlítása
Korok, korszakok tulajdonságainak összehasonlítása

 

(Köszönöm az eredeti  tábla kiegészítését és kritikai észrevételit barátaimnak, a Pécsi Internet Akadémia másik két alapítójának. A PIA egy civil szerveződés. B.L.)
  A tiltakozók és híveik (nem feltétlenül generációs alapon, bár jellemzően így szokták taglalni: Z és Y generáció) meghatározóan az információs kor jellemzőit viselik magukon, így az ütközés ezzel a kormányzási modellel (nemzeti abszolutizmus) törvényszerű!
A feszültség megléte ráadásul állandó – mégha az intenzitása módosítható is – s mindaddig fennmarad, amíg a tábla két oldala ki nem egyenlítődik. 

***

Az internetadó témájához:
> Amiért az internetadó elfogadhatatlan

Kreatív Ipar és ipari módszerek a Kreatív Ágazatban?

Vendégem: Rabb Szabolcs klasztermenedzser

Évek óta vitatkozunk civil és nem civil fórumokon arról, hogy a kulturális ágazatban létezik-e az üzleti élet folyamatrendszere, lehet-e a kulturából üzletet csinálni.
Mi azt gondoljuk igen. Mindenből lehet tisztességes megélhetést biztosítani és jövedelmet termelni, amire van kereslet, aminek megszerzésére vágyat érzünk.
A kérdés az, hogy a kulturális ágazat sokszínűsége és komplexitása találkozik-e a kereslettel, a fogyasztók érdeklődésével. Van-e kereslet a kultúrára? Van-e fizetőképes kultúra fogyasztó? Csak az ingyenes, bárki számára elérhető események és fesztiválok keltenek érdeklődést?
Gondoljon bele a kedves olvasó, ha van megtakarított pénze gondolt-e már arra, hogy kortárs festményt vásároljon. Pedig egy jól megválasztott festmény nemcsak a lelket, de a családi pénztárcát is gazdagíthatja (befektetés).
A Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszter (33 jeles dél-dunántúli szervezettel a tagjai között) azt a célt tűzte ki maga elé, hogy nemcsak a kulturális ágazat szereplőit készíti fel a piaci versenyre, de a társadalmat is felkészíti arra, hogy a kulturális javak folyamatos jövőbeni fogyasztása ne terhelje túl szervezetünket – szellemünket. Erre is fel kell készülni. Nem lehet hetente 1 alkalommal színházba, 1 alkalommal moziba és 1 alkalommal felolvasó esre menni felkészülés nélkül. Befejezésül egy kedves ismerősöm egyik kedven középkori -perzsa meséje, némileg alakítva:

Álmában egy fiatalember belépett egy üzletbe. A pult mögött egy idősebb ember állt. „Mit árusít Ön, uram?” – kérdezte tőle indulatosan. A bölcs barátságosan válaszolt: „Mindent, amit Ön óhajt.” A fiatalember elkezdte sorolni: „Akkor nagyon szeretném a betegségek és a szegénység megszüntetését, az előítéletek eltörlését, nagyobb egységet és megértést szeretnék a nem­zetek között, aztán egyenlő jogokat a nőknek, a nemzeti kisebbségeknek, tisztes polgári demokráciát mindenkinek, boldogságot az embe­reknek…. stb. Ekkor a bölcs közbeszólt: „Bocsásson meg, fiatalember, Ön félreértett engem. Mi nem árusítunk gyümölcsöt. Csak a magot adjuk el.”

Üdvözlettel:
Rabb Szabolcs
klasztermenedzser
Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszter